Köszönjük Thaïs

Köszönjük Thaïs

437 vues • 01/05/2012 • 32:00

Köszönjük Thaïs
Ez a film egy francia házaspár, Anne-Dauphine Jullliand és férje, Loïc, egyszerre csodálatos és megrázó tanúságtétele. Kislányuk, Thaïs életét mesélik el és szavaikból kiviláglik,
hogy mennyi mindent kaptak tőle azáltal, hogy elkezdték hallgatni kislányuk szívét és lelkét.

2005-ben, Párizsban, Anne-Dauphine és Loïc élete szinte idillien boldog. Közel négy éves fiuk, Gaspard és két éves lányuk, Thaïs után július közepére várják harmadik gyermeküket. Örömüket lelik munkájukban és őszintén szeretik egymást. Az élet rájuk mosolyog… kivéve, hogy a tengerparton töltött nyár óta egy apró homokszem került tökéletes boldogságukba. Ahogy Thaïs kicsi lábainak nyomait nézték a vizes homokban, észrevették, hogy járása furcsa: nagylábujja kifelé fordul.

Vizsgálatok hosszú sora után az orvosok felfedezik, hogy a kislánynak egy nagyon
ritka genetikai rendellenessége van, metakromatikus leukodisztrófia. Thaïs gyógyulására semmi remény: néhány éve vagy csupán néhány hónapja van hátra! Éppen a kétéves születésnapját ünneplik.

Az annyira várt boldogság darabokra hullva elrepül, nehéz szép jövőbeli terveket szőni. Főként, hogy az esély, hogy születendő gyermekük is beteg, négyből egy! Hogyan lehetnének boldogok ilyen körülmények között?
A Thaïs betegsége miatt viharossá vált hétköznapokban ekkor megjelenik egy gyenge fénysugár, egy gyenge fény a megpróbáltatás sötétségében: Thaïs, mindvégig, miközben állapota folyamatosan romlik, titokzatos módon elkezdi átalakítani a szíveket, különösen
is a szüleijét. Az „Élet tanítójává” válik. Bár napról napra veszíti el a képességeit – a beszéd,
a látás, a hallás, a mozgás képességét – titokzatos módon olyan békét sugároz, amely mindenkit átalakít, aki közeledik hozzá. A betegség tönkreteszi testét, de nem lesz úrrá
a szívén: Thaïs, azáltal, hogy elfogadta az életét, úgy, ahogy van, megtanít bennünket a szív útjára, a nagybetűs Szeretet útjára.

Ce film est réalisé par la Communauté du Chemin Neuf via le réseau international de prière « Net for God ».

Pour plus d'informations : www.netforgod.tv
Pour nous contacter : netforgod@chemin-neuf.org
moins

Langues :
Magyar
Ce média est aussi disponible en :
Français
English
Deutsch
(arabic) العربي
հայերեն (armenian)
Créole mauricien
Español
Italiano
日本 (japanese)
Kirundi
Latviski
Lietuvių
Malagasy
Nederlands
Polski
Português
русский (russian)
Slovenský
Česky
Chaîne: Net For God

Kit d'animation

Intercession du mois

Ebben a hónapban imádkozzunk

minden olyan családért, melyet megpróbáltatás ér egy sérült gyermek érkezésével,

valamint mindannyiunkért, hogy befogadhassuk ezeket a legkisebbeket

és merjük elfogadni tőlük önmagukat.

Parole du mois

Erre Jézus odahívott egy kisgyereket, közéjük állította és így szólt:

„[…] Aki kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában”

Máté 18. 2-4