«Don Bosco nyomában»
1 k vues • 01/11/2006 • 28:20
Ebben a hónapban Don Bosco életének üzenetére figyelünk.
A XIX. századi Olaszországban, Piemont fővárosában, Torinóban Don Bosco az utcákat járva megütközik a fiatal munkások nyomorán, abban a korban amely éppen a nagy gyáripar születésének az ideje.
Anélkül hogy kereste volna, nevelői és szervezői tehetsége folytán Don Bosconak fontos politikai szerep jutott abban, hogy felismertesse az akkori ifjúság igényeit, és anélkül hogy kereste volna két szerzetescsalád, a szaléziak társasága és a Segítő Szűz Mária nővérek kongregációjának alapítója lesz
Jean-Marie Petitclerc, egy francia szalézi atya, több olyan szervezet megalapítója, amely a legrászorulóbb fiatalok szolgálatában áll. Don Bosco életéből kiindulva felvázolja a mai társadalom számára a nevelés területén jelentkező kihívásokat, és bemutat néhány támpontot a neveléshez.
A Don Bosco élete alapján felvázolt bemutatás három részből áll :
1. Sem hatalommal, sem erővel
Jean Bosco 1815. augusztus 16-án született Becchi hegyei között Észak-Olaszországban. Kilenc éves korában egy egész életét meghatározó álmot látott : egy hang ezt súgta neki : nem verések hanem szelídség által lesznek ezek a fiatalok a barátaid. Fiatal papként Jean Bosco elhatározta, hogy Szalézi szent Ferenc szelídségének a követője lesz.
2. Reményt vetni
Don Bosco kifejleszt egy eredményes pedagógiát, amely a megelőzésre helyezi a hangsúlyt.
3. Elhagyni az erőszakot
A legszegényebb fiatalok befogadása és a velük való foglalkozás a Valdocco negyed egyik kápolnájában válasz volt az akkori idők és korunk erőszakkal kapcsolatos problémáira.
Don Bosco végül 1855-ben alapítja meg a Szalézi szent Ferencről elnevezett szerzetesrendet, a szaléziak rendjét, amely ma is folytatja Don Bosco munkáját.
Befejezésül két konkrét evangelizációs tapasztalatot mutatunk be, amely szintén Don Boscot követi :
- a szaléziak Mongoliában.
Mongólia óriási területén csak 1991 óta lehet újra Krisztust hirdetni, mivel az ország 70 éven keresztül elzárkózott az evangélium elől. A fővárosban Ulánbátorban, hogy reményt nyújtsanak a legrászorulóbb fiataloknak, a szaléziak nyitottak egy szakiskolát, egy központot és egy házat, amely naponta 70 gyermeket fogad be.
-a Net for God Csehországban – TV Noé Ostravában
A Csehországban jelen levő, mintegy húsz Net for God pont által megélt békéért és egységért való imádság túlnyúlik a határokon. Leos Ryska szalézi atya, aki egy keresztény műholdas tévé, a Noé televizió vezetője, meghívta a Net for God-ot hogy minden hónapban készitsen egy adást a béke érdekében.
Ce film est réalisé par la Communauté du Chemin Neuf via le réseau de international prière « Net for God ».
Pour nous contacter : netforgod@chemin-neuf.org
moins
