AZ ISZLÁM KIHÍVÁSA (3) Csak egy név van, Jézusé

AZ ISZLÁM KIHÍVÁSA (3) Csak egy név van, Jézusé

411 vues • 01/02/2010 • 34:45

A 2009. október is és novemberi filmek, az iszlám kihívásáról szóló első két film, Christian de Chergé tanúságtétele, aki az algériai Atlasz- hegységben taláható ciszterci közösség elöljárója volt és 1996-ban 6 testvérével együtt megölték, valamint Andrew testvér tanúságtétele, aki holland protestáns igehirdető, a vallások találkozásának teológiájával kapcsolatos lényeges kérdéseket vetett fel. Napjainkban ezek még nyitott kérdések.

Ebben a filmben, hogy világosabban lássunk, először Etienne Vető atyával beszélgetünk, aki a Chemin Neuf Közösség tagja, a filozófia egyetemi tanára és a teológia doktora. Etienne a II. Vatikáni Zsinat vallások közötti találkozással kapcsolatos teológiájáról tett néhány kijelentését magyarázza. Majd Etienne Renaud atya, az afrikai misszionárius Fehér Atyák egykori generálisa, és a római Arab és Iszlám Tanulmányok Pápai Intézetének egykori rektora osztja meg tapasztalatait, a muzulmán országokban eltöltött 40 év gyümölcsét. Etienne egész életében a vallások közötti híd szerepét igyekezett betölteni.

Bevezetésképp a találkozó elején érdemes a Net For God csoportnak felvázolni az Etienne Vető atya által tárgyalt kérdéseket, illetve a II. Vatikáni zsinat filmben idézett kijelentéseit (lásd lent). Nyugodtan fénymásoljátok le és osszátok ki ezeket mindenkinek !

Ce film est réalisé par la Communauté du Chemin Neuf via le réseau international de prière « Net for God ».

Pour plus d'informations : www.netforgod.tv
Pour nous contacter : netforgod@chemin-neuf.org
moins

Langues :
Magyar
Ce média est aussi disponible en :
Français
English
Deutsch
(arabic) العربي
հայերեն (armenian)
Créole mauricien
Español
Italiano
日本 (japanese)
Kirundi
Latviski
Lietuvių
Malagasy
Nederlands
Polski
Português
русский (russian)
Slovenský
Česky
Chaîne: Net For God

Kit d'animation

Intercession du mois

« Szeretet és igazság átöleli egymást.. » Zsolt. 85 (84), 11

Ebben a hónapban imádkozzunk azért, hogy jobban megismerhessük muzulmán testvéreinket azáltal, hogy őszinte és szeretetteljes párbeszédet folytatunk velük.

Parole du mois

« Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és ember között : az ember Jézus Krisztus, aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért.».

A hónap igéje a Timóteushoz írt első levél 2. fejezetének 5. és 6. verse