A kegyelem áradata A Katolikus Karizmatikus Megújulás Arany Jubileuma

A kegyelem áradata A Katolikus Karizmatikus Megújulás Arany Jubileuma

1 k vues • 01/10/2017 • 30:01

2017 júniusában, Pünkösd alkalmával, 127 országból, több mint 50 000 ember gyűlt össze Rómában, hogy megünnepeljék katolikus karizmatikus megújulás 50. évfordulóját. Ez a valóságos „kegyelemáradat”, ahogy Ferenc pápa jellemezte, az Egyesült Államokban született 1967-ben és azóta elterjedt az egész világban. „50 év, itt az ideje haladni előre, még nagyobb erővel.” Ferenc pápa e szavai arra hívnak minket, ntekintsünk a Szentlélek-keresztség gyümölcseire és keressük, hogyan tudnánk hagyni, hogy Ő vezessen minket, Ő, aki „Urunk és éltetőnk” (niceai hitvallás).

A Net for God csapata ott volt Rómában Pünkösdkor a jubileum ünnepén és lehetőségünk volt filmezni, valamint számos interjút készíteni. Legyen ez a film az egész Nemzetközi Ökumenikus Testvériség számára egy lehetőség arra, hogy rábízzuk ezt az évet a Szentlélekre és új módon fogadjuk ajándékait és karizmáit, hogy együtt megvallhassuk, egyházaink egységében, hogy „Jézus az Úr!”!

Ce film est réalisé par la Communauté du Chemin Neuf via le réseau international de prière « Net for God ».

Pour plus d'informations : www.netforgod.tv
Pour nous contacter : netforgod@chemin-neuf.org
Pour nous aider : https://www.tipeee.com/net-for-god-fr
moins

Langues :
Magyar
Ce média est aussi disponible en :
Français
English
Deutsch
(arabic) العربي
հայերեն (armenian)
Español
Italiano
日本 (japanese)
Kirundi
Latviski
Lietuvių
Malagasy
Nederlands
Polski
Português
русский (russian)
Česky
Original sous-titré
Chaîne: Net For God

Regarder la bande-annonce

Kit d'animation

Intercession du mois

Urunk, köszönjük a karizmatikus megújulást, ezt a kegyelemáramlatot az Egyházben. Add, hogy teljesen be tudjuk fogadni a Szentlelket az életünkbe, ajándékaival és gyümölcseivel együtt. Ahogy arra Ferenc pápa is hív minket, taníts meg minket megosztani mindenkivel a Szentlélek-keresztség kegyelmét; szüntelenül dicsőíteni téged; kitartani a különböző egyházak keresztényeivel az imában és szolgálni a szegényeket és a betegeket.

Parole du mois

„A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és a kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint!”

Gal 5, 22-25