A Chemin Neuf Közösség kicsi kezdete
323 vues • 01/06/2013 • 28:46
Ma a Net For God arra hív bennünket, hogy megismerjük, hogyan kezdődött a Chemin Neuf Közösség élete, amely egy ökumenikus elhivatottságú nemzetközi katolikus közösség. 2013-ban a Chemin Neuf Közösség az öt kontinens 27 országában van jelen, 1800 tagot számlál, házaspárokat, szerzeteseket, különböző felekezetű férfiakat és nőket. Az egység szenvedélyes munkálóiként imádkoznak, és minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a Szentlélek sugallatát követve hirdessék minden embernek „Krisztus mérhetetlen gazdagságát”. Számos misszión keresztül, több ezer fiatal, házaspár és család tapasztalta meg, hogyan alakítja át életüket Krisztus!
De mi áll a Chemin Neuf Közösség csodájának a hátterében?
Ha ma 1800 ember osztozik egymással a közösségi életben Krisztust követve, az azért van mert hivatásuk egy Szentlélek-keresztségen alapul, amelyet két fiatal jezsuita, Laurent Fabre és Bertrand Lepeseant élt át 1972-ben. Három amerikai, egy fiatal jezsuita és két episzkopaliánus fiatal segítségével, akik a karizmatikus megújulás tagjai, megélik Lyon mellett ezt az új pünkösdöt: megfürödnek az Atyaisten szeretetében.
Lyonba visszatérve elmondják élményeiket, és egy karizmatikus imacsoportot indítanak: megtérések, gyógyulások, csodajelek történnek, az imacsoport megállás nélkül növekszik. Mindent megosztva, mint az apostolok idejében: ez a Chemin Neuf Közösség megalakulásának kezdete, Lyonban, a Chemin Neuf utca 49-ben Fourviere dombján, egy olyan helyen, amit átjárt a kegyelem, Szt. Blandine, Szt. Potin, Szt. Iréneusz és még sok más mártír vérének köszönhetően.
Az évek során, a Szentlélek által vezérelve, testvéri közösségben és sok karizma gyakorlása által a közösség felépül és terjed.
Ebben a filmben Laurent Fabre atya, a közösség alapítója és felelőse, valamint Jacqueline Coutellier nővér, az első 7 közösségi tag egyike vezetnek be minket a Szemtléleknek ebbe a csodálatos munkájába!
This film is made by the Chemin Neuf Community for the International Ecumenical Fraternity, 'Net for God'.
For more information: www.netforgod.tv
To contact us: netforgod@chemin-neuf.org
moins
